Székely gyors a Kárpátalján

2010. március 19-én különvonat indul Kárpátaljára, magyar mozdonnyal, magyar szerelvénnyel!

Az útvonal:

Budapest - Miskolc - Záhony - Beregszász - Nagyszőlős - Nevetlenfalu - Szatmárnémeti - Érmihályfalva - Debrecen - Budapest.

A MÁV személykocsijaiból kiállított különvonatot a -2761 017-9- pályaszámú Nohab dízelmozdony, a Székely gyors legendás gépe továbbítja.

Kárpátalja II. világháború utáni Szovjetunióhoz csatolása után a MÁV korábbi vasútvonalait átépítették a szovjet szabvány szerinti 1526 (ma 1520) mm-es nyomtávolságra. Az érintett kárpátaljai szakaszon azonban teherforgalmi céllal kiépítették a normál nyomtávolságú pályát is, mintegy összekötővonalként az akkori Csehszlovákia és Románia között, Magyarország kikerülésével. A szocializmus éveiben rendszeres volt erre az átmenő teherforgalom, de még személyvonatok is közlekedtek ezen a viszonylaton. Manapság a néhai MÁV-fővonal Ukrajna peremvidékén, sokadrangú vasútvonal. Vonatai szinte lépésben közlekednek, de még Ganz gyártmányú motorvonatokkal.

Magyar személyvonat, magyar "felségjelzésű" mozdonnyal - a rövid záhonyi határátmenet kivételével - azonban a világháború vége óta, azaz immár 66 éve nem közlekedett Kárpátalja területén!

A fő attrakciót jelentő vonatút kiegészítéseként Beregszászban és Nagyszőlősön városnézéssel, a március 15-iki ünnephez kötődő megemlékezésekkel, színházi előadással készülnek a vendéglátók. Nagyszőlősön megtekinthető Kárpátalja utolsó kisvasútjának állomása, jó esetben menetrend szerinti vonatának indulása is...

A program szervezője az Info13 Közhasznú Egyesület.

A program további tudnivalói megtalálhatók Jakóts Ádám honlapján is, ahol a korábbi utakról van fent sok kép – www.jakadam.hu –, vagy a szervezők oldalain:

Időpont: 2010. március 19-20. péntek-szombat

A programra még lehet jelentkezni bőven, így aki teheti, értesíthet másokat is a lehetőségről!