Olyan magasan jártunk, ahol már a madár sem szállt....

A természet azon ritkaságán jártunk, amely érintetlennek tűnik, ugyanakkor számtalan ember által felkeresett vidék. Ha becsukom a szemem, szinte érzem a tiszta levegő illatát, a szellő suhogását, a nap perzselő érzését. Látom a hegyek vonulatát, a megbúvó turistautak hosszát, a felhők és a nap játékát. Érzem, ahogy az autók zaját kikapcsolva a csend, a nyugalom és a harmónia költözik a testembe és a lelkembe.

Az úti célunk az Alacsony-Tátra gerinctúra egy szakaszának teljesítése. Az én másodlagos és nem titkolt célom az volt, hogy az ülőmunka miatt felszedett fölösleges kilókat leadjam, és végre fizikailag lefárasszam magam. Ebben segített a körülbelül 15-20 kilós hátizsák, a megtett 72 Km, és a 4481 méter szintkülönbség.

Utunk Donovalyból indult. A 6 fős csapat magával vitt minden élelmet, ruhát, sátrat, hálózsákot. Rögtön egy jó kis kaptatóval indítottunk, csakhogy megtudjuk, mennyire nem vagyunk edzésben, és hogy rádöbbenjünk mi is vár ránk a következő napokban. Ja és természetesen azért, hogy feljussunk a hegygerincre. Ahogy emelkedtünk egyre magasabbra, úgy változott meg a táj körülöttünk. Először csak a fák fajtájában észleltük a változást, majd azt, hogy eltűntek a fák és a füves hegytetőkön gyalogoltunk tovább. Itt már jobban ki voltunk téve az időjárás hatásainak. Bár az idő nagyon kegyes volt hozzánk, mert a meteorológusok által beígért eső elmaradt. Ehelyett csodás verőfényes napsütés és hol erősebb, hol gyengébb szél kísért az utunkon. Esténként, ahogy a nap nyugovóra tért, úgy támadt fel a hideg szél. A sátrakat igyekeztünk a kis védelmet nyújtó buckák mögé felállítani. Ekkor nemcsak a szélcsendet tanultam meg értékelni, hanem a gázpalackos főzőt és a tasakos levest, ami átmelegített.

A táj fantasztikus és lenyűgöző volt. Olyan látvány fogadott, amelyet talán csak újságban láttam azelőtt. Most meg a saját szememmel láthattam és élveztem minden ott töltött pillanatot. Leültem egy kőre, és csak néztem az előttem magasodó hegyek vonulatát. Órákig tudtam volna őket csodálni, de hát teljesíteni kellett a távot.

A tájon kívül két dolog volt, ami megragadt bennem. Az egyik a kitaposott turistaút mellett leszúrt 3 magas farudak. Ezeknek az a szerepük, hogy azoknak a turistáknak segítsen eligazodni, akik télen vágnak neki ennek az útnak. A másik pedig, hogy mivel ekkora magasságban (szerencsére!!) még nem építettek szállodákat, házakat, így az út során termelt szemetet se volt alkalmunk sehol kidobni, így magunkkal vittük a célig.

A táj folyamatosan változott, ahogy haladtunk előre. Eleinte csak füves utakon mentünk, majd hatalmas köveken át folytatódott az utunk. Először megijedtünk, hogy a kövek össze-visszaságán véletlenül félre lépünk és valamilyen lábsérülést szenvedünk. De ahogy közelebb értünk, megdöbbenve tapasztaltunk, hogy az óriási kövek járdaszerűen egymás mellé vannak helyezve. Ezután törpe fenyvessel tarkított tájon haladtunk tovább, amely olyan érdekességgel büszkélkedik, hogy a tűlevelek párosan nőnek egy tőből.

Találkoztunk magyar túratársakkal is. Ők mondták, hogy az általunk tervezett utat nem tudjuk teljesíteni, mivel Chertovice és Telgárt között járhatatlan az út. Az előző évvégi vihar okozta tarolás miatt sok a turistaútra dőlt fa, és ezért lezárták mindaddig, amíg el nem takarították.. Így sajnos a túra hamarabb véget ért,de így is élményekkel gazdagon tértünk haza.

Dr. Molnár Anita