A Zöld Kerék Alapítvány és a LÁNC SZEM Egyesület a Szabolcs–Szatmár-Bereg Megyei Természetbarát Szövetség segítségével rendezte meg a Nyíregyháza – Fehérgyarmat - Körösmező (Kárpátalja) – Fehérgyarmat - Nyíregyháza kerékpártúrát. 2005. június 25 - július 2-a között 11 kerékpáros teljesítette a kb. 530 km-es távot.

A kihívást nem a távolság, hanem az ismeretlen, kerékpárral olykor járhatatlan terep, a meredek emelkedők és lejtők jelentették.

A parókiákon, tantermekben saját hálózsákjainkkal és derékaljainkkal berendezett szálláshelyek (Huszt, Nagybocskó, Körösmező) – melyekhez a Római Katolikus Egyház segítségével jutottunk – a túra biztonságos és kényelmes hátterét adták.
A kísérő gépkocsi a műszaki gondok megoldásához nyújtott segítséget.

Színezte élményeinket az utak menti „árusok” szamóca, szeder és egyéb erdei gyümölcsök kínálata, az általunk sokszor csak szakkönyvekből ismert gyönyörű, egészséges gombák választéka, az éttermi ételek számunkra kicsit furcsa íze. A presszók, boltok légkörének jellegzetesen erős szárítotthal-szaga feledhetetlen. A helyiek – elmondásuk szerint – a szárított halat a mi megfogalmazásunkban „sörkorcsolyaként” alkalmazzák. Természetesen csipegettünk belőle mi is, de arra a következtetésre jutottunk, hogy igen sok sört kellene meginnunk ahhoz, hogy ráfanyalodjunk. (Ekkor viszont a korcsolya másként működne!)

Aknaszlatinán, ahol Európa legnagyobb sóbányája üzemel, a sós bánya-tavakban is fürödtünk. Érdekes volt, hogy nem tudtunk elmerülni. Felfeküdtünk a víz felszínére, és mint valami csónak, úgy lebegtünk. Láttunk fekete iszappal bekent embereket: mintha fekete ördögök mászkálnának a parton. Mi is kipróbáltuk. Azt mondták, hogy gyógyító hatása van. (Amilyen büdös volt az iszap, nem csoda hogy még a betegség is elmenekül.)

Itt csatlakozott hozzánk Katyó (Karcsi) Kárpátalja híres bringás egyénisége, aki elkísért minket, és segített a kommunikációban. Itt ugyanis magyarul már csak kevesen értenek, az orosz nyelvet régen tanultuk, az ukránt pedig egyáltalán nem. – Még néhány túra, és már be is hoztuk a lemaradást!
Rahó mellett egy obeliszk jelzi, hogy ott van Európa geodéziai középpontja. Ettől nem messze a Kárpátok Hegyeinek Ökológiai Múzeumában megnéztük a vulkáni hegyek kialakulását, állat és növényvilágát, az itt élő emberek életét, az őskortól napjainkig.

A várost elhagyva a Fekete- és a Fehér-Tisza összefolyását fényképeztük.

Jelzetlen „utakon”, egy tehénpásztor (Misa) útmutatása szerint jutottunk fel Fekete-Tisza
forrásához. Rögtönzött pezsgős ünnepség keretében vehették át a résztvevők a „Kerékpáros Lovagrend Nagykeresztjét” – oklevél formájában.

A 921 m magas Tatár-hágót kerékpárral, Ukrajna legmagasabb pontját a Hoverlát (Hóvár, 2061 m) gyalogosan hódítottuk meg.




Útban hazafelé éltünk a hirtelen adódott lehetőséggel: némi ügyeskedéssel bejutottunk egy néhány éve életveszélyessé nyilvánított, de még ma is működő sóbányába. Az épületek ablakai, néhol oldalfalai, hiányoznak, a lépcsőfogak leporlottak, a korlátok hiányosak, vagy nem is voltak, a födém átszakadt. Mindent „megesz” a só.
A 400 méter mélyen fekvő bányában a „kombájn” (marógép) 5-8 méter magas, néhol 10 méter széles folyosót fúrva termeli ki a sót, amit egy szállító jármű egy aknába önt és onnan csillékben kerül a felszínre. Az állandóan lebegő só-porban a bányászok 6 órás műszakokban dolgoznak. Nem irigyeltük őket.

Kárpátalja természeti és természetes gazdagsága, gyönyörű vidékei, hegyei, folyói, patakjai, forrásai, vízesései, fenyvesei, szép templomai több ezer fényképével, jó pár videó-felvétellel zsákjainkban és új barátokkal, megtartásra és megerősítésre váró kapcsolatokkal, szerencsére csak két defekttel, és három kisebb borulással összegezhetjük túránkat.